A megtestesülés a kezdet
Nincs annál szebb hivatás, gyönyörűbb feladat, mint megélni Istengyermekségünket - mondta szenteste, az éjféli szentmisén Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök.
Mosolygó arcok, egymásnak köszönő, bizakodó, a karácsonyi csodát váró emberek töltötték meg december 24-én, szenteste a szatmárnémeti Székesegyházat. A Karácsony mindig izgalmat, várakozást hoz. Várjuk a megszülető Jézust, várjuk alkotásának felfedezését az életünkben és várjuk mindezért az ünnepet, ami teljességet, szépet hozhat a hétköznapokban élő ember életébe. Szenteste talán ezért is mindig megtelnek a templomok, ahogy a Székesegyházat is már fél tizenkettőre, a pásztorjátékra megtöltötték a hívek. A gyerekek előbb versekkel köszöntötték a Karácsonyt, majd a pásztorjátékban megelevenedett Jézus születésének története a pásztorokkal, három királyokkal, angyalokkal, a Szent Családdal.
A pásztorjáték után a Püspök énekpróbára hívta híveit, együtt énekelt velük, ezzel is fokozva a hangulatot a szentmise bevonulásáig, amikorra már mindenki feldíszítette lelkét.
Az áldozatbemutatás elején Schönberger Jenő püspök arra kérte híveit, legyenek a fény emberei: „Karácsony éjszakáját úgy emlegeti a világ, mint a legfényesebb éjszakát, mert Isten jelenléte beragyogja a világot. Isten megszületik emberként, és elmondja, 'én vagyok a világ világossága, aki engem követ, többé nem jár sötétségben'. A legfényesebb éjszakán adjunk hálát a Jóistennek, ezért a nagy ajándékért, egyszülött fiáért, a fényért, azért, hogy mi is lehetünk a fény emberei. Bárcsak megtanulnák Karácsony éjszakáján, hogyan kell fénnyé válni, világítani, mások tekintetét is Isten felé fordítani. Ez az éjszaka hála kell legyen a megváltásunkért, a nagy ajándékért."
Szentbeszédében a megszülető kis Jézusról beszélt, akit meg kell látni a jászolban, de látni kell felnőni, tanítani és áldozatot hozni is. Így kerülhetjük el azt, hogy olyan bálvánnyá tegyük, amivel évente csak egyszer találkozik a keresztény ember, Karácsonykor, csecsemőként. „A megtestesülés csak a kezdet, a megszületés csak az elindulás. Ha minden vasárnap elmegyünk a templomba, egy év leforgása alatt az üdvtörténet teljes egészét élhetjük át a szentmisékben. Jézus megszületik, elindul az életben, tanítani kezd, elmondja számunkra is az Ő országának a törvényeit, aztán meghív bennünket. Arról kevesebbet beszélünk, hogy mi ezzel a meghívással visszaélünk, eláruljuk, megcsúfoljuk és keresztre is feszítjük. De harmadnapra feltámad, és nem szemrehányó, hanem a beteljesedést látja, elküld a világba tanúságot tenni. Így már nem állhatunk meg a karácsonyi jászolnál, azt mondva, hogy 'Jézus, aludj nyugodtan, maradj kicsi és ne szólj bele az életembe'. E helyett örülnünk kell, hogy ez a Jézus vezet minket végig az üdvösség útján, megtanít bennünket szeretni, bemutatja számunkra, hogy milyen az Isten, és azt, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk. Nincs annál szebb hivatás, gyönyörűbb feladat, mint megélni Istengyermekségünket. Ezt pedig nem lehet egy nap alatt, hanem az életünk minden napján meg kell, hogy éljük. Ha úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy senki el ne vesszen, akkor nekünk is komolyan kell ezt vennünk. El kell kezdeni egymást szeretni, megélni azt a szeretetet, amit a karácsonyi kisded hozott, megélni azt a hivatást, ami minden keresztény emberé, hogy Isten gyermekei vagyunk."
A szentmise végén a Püspök atya négy nyelven kívánt kegyelemteljes ünnepeket, és kérte a jelenlevő híveket, jöjjenek el máskor is a templomba. Végül kántálásra biztatott mindenkit, hogy tartsák meg a szép szokást: „Ha a Jóisten megajándékozott bennünket, akkor merjük mi is egymást megajándékozni azzal az örömmel, ami a szívünkben van."
